|
A kötelező kampány elkezdődött és ezzel egyidejűleg megnőtt a biztosítóváltás iránt érdeklődők száma. Idén az autósok 41 százaléka érdeklődik a biztosító váltás iránt, szemben a tavalyi 15 százalékkal. A váltások annak a függvényében következnek majd be, hogy egy átszerződéssel mennyit lehet megtakarítani.
Utoljára van mindenkinek lehetősége a régi kötelező kampány szerint váltania, azaz a november elsejéig meghirdetett díjak alapján, aki szeretné, november végéig felmondhatja régi szerződését. Az új biztosítás megkötésére pedig év végéig van lehetőség. Jelenleg a biztosítási időszak a naptári évhez igazodik. Idén bármikor is vásárolt valaki gépjárművet, vagy motort, a vétel napjától élt a szerződése év végéig.
A januártól érvényes új törvény értelmében a legfontosabb változás a biztosítási évforduló lesz: nem a naptári évhez, hanem a szerződéskötés napjához igazodik.
A biztosítók jövőre is csak egyszer tudnak az áraikon módosítást végezni, melyet az adott év októberéig kell meghirdetniük. De akinek az évfordulója nem év végére esik, annak sem kell hónapokkal korábban keresnie az új díjakat, hiszen az új törvény értelmében a biztosítóknak 50 nappal a határidő lejárta előtt kötelessége értesítenie ügyfelét a következő időszak díjáról.
További változás lesz a biztosítás megszűntének az ideje, 30 nap helyett 60 napra módosul az időszak. Díjnemfizetés esetében sem veszti el az autós bonus fokozatát. Két év múlva pedig a teljesítmény, és nem köbcenti alapján számítják ki a tarifát. December elsejéig lehet gondolkozni a kötelező biztosítás felmondásán, az új megkötésére meg az év utolsó napjáig van minden autósnak lehetősége.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|