Biztosítás családja védelméért

Hiteligénylés
Kötelező kampány - holnap kiderülnek az árak

Az idei kampány előtt - kötelező biztosítás 2010 - vegyesek az érzelmek: vajon megnyugszik a piac, vagy mindenki a másik alá próbál ígérni? Egy elemzés megállapította, jelenleg minden biztosító a pénztárcát kímélő árakra törekszik, mivel idén még az új törvény nem érvényes.


Idén a biztosítók a lehető legtöbb ügyfelet próbálják magukhoz csalogatni, ezért kapóra jön a Wabard felfüggesztése is, hogy a versenyben maradt többi biztosító elérje ezt a kitűzött célt. Hatalmas árverseny várható, amihez a nagyobb biztosítók is csatlakoznak, de előfordulhatnak új akciók, játékok is a kampány során. A legtöbb ügyfél fontosabbnak tartja a biztosító stabil anyagi hátterét, mint az olcsó tarifákat.

Az árcsökkenést nagyban befolyásolja, hogy tavaly csökkent az úgynevezett kárhányad (az egységnyi bevétel után kártérítésre kifizetett összeg). A most közzétett árakat jövő év december 31- ig kell tartaniuk, akikkel pedig azután kötnek szerződést, további egy évig nem változtathatnak a tarifán, így tehát a most megállapított díjakat két évre kell kiszámolniuk a biztosítóknak.

Nem nehéz kitalálni, hogy a novemberben kötött kötelező biztosítás díjai olcsóbbak a kampány ideje alatt, mint az év többi szakaszában. Idén az "utolsó" kampány miatt további kedvezményekre számíthatnak az autósok, ezért megéri a szerződéseket újrakötni. Idén csúcseredményekre számítanak az átszerződések számát tekintve. A PSZÁF továbbra is felügyeli az átszerződéseket és a biztosítók tevékenységeit.

 

 

Hirdetés

Online látogatók

Oldalainkat 1 vendég böngészi
Copyright © HitelSHOP.co.hu - Minden jog fenntartva 2007-2010