|
Lakásbiztosítás során becsüljük fel megfelelő módon a vagyonértékünket
A tapasztalatok szerint a legtöbb probléma az alul biztosítás miatt van, vagyis a szerződésben kisebb összeg van meghatározva, mint amekkorára valójában szükség lenne. Ennek következménye, hogy az ügyfél elégedetlen lesz a kárrendezéssel. Olvassa el az alábbiakat, fogadja meg tanácsainkat és Önnek nem lesz hasonló problémája.
A lakásbiztosítás szerződésbe külön bele kell foglalni az ingatlan, és az ingóságok kategóriáinak biztosítási összegét, kárrendezés esetén ezek nem összevonhatóak. A biztosítási összeg, nem csak a biztosítási díj megállapításának alapja, de ez a mindenkori kártérítés felső határát is jelenti, illetve meghatározza a kifizetendő kártérítés legfelső összegét. Egy példával szemléltetjük a fönt említetteket: abban az esetben, ha valaki egy 10 millió forint értékű lakást csak 5 millió forintra biztosít, akkor kár bekövetkezésekor nem kaphat többet, csak 5 millió forintot, de egy 1 millió forintos részkár esetében is csak az összeg felét kaphatja meg, vagyis fél millió forintot. A tévhittől függetlenül a biztosítást soha nem a forgalmi érték alapján kel számolni, hanem az újjáépítési értéket kell alapul venni, vagyis amennyiért az épületet újjá lehetne építeni. Az imént említettek miatt két teljesen megegyező kivitelezésű épület piaci értéke között hatalmas különbség lehet, mert az egyik épülhetett egy luxus negyedben, míg a másik például egy eldugottabb környéken, emiatt fontos biztosítási szempontból mind kettőt ugyan olyan biztosítási érték szerint feltüntetni a szerződésben. Amennyiben az ingatlan megvásárlásához hitelre is szükség volt, akkor a kamatokkal növelt hitelösszeget is figyelembe kell venni, mert a biztosítási összeg ennél nem lehet alacsonyabb.
Az ingóságok biztosításánál is az új árat kell figyelembe venni, azaz mint ha újat venne, így elkerülheti az alul biztosítást. Az esetek nagy többségében a biztosítást kötők kisebb összeget mondanak, mikor megkérdezik őket a tárgy értékéről, mint amennyit valójában ér az adott tárgy, ezért kár esetén sokkal kisebb összeget is kapnak, mint amire számítanak. A biztosító minden évben el szokta küldeni ügyfeleinek az indexálást javasló ajánlatot, ebben tájékoztatást küld az infláció nagyságáról, és javasolja, hogy emeljék meg az értékeket, ezt érdemes elfogadni. Amikor valamilyen értéknövelő beruházást végez, vagy komolyabb értékű ingóságot vásárol, levélben kell értesítenie a biztosítótársaságot, hogy meg kell emelni az értékeket.
Új cikkek a témában:
Régebbi cikkek a témában:
|